PUNK

Pucér Megváltók

2020. szeptember 20. - Skiyoker

t_s_tfb_001.pngSziasztok! Ma már rohadtul nem akarok hírszöveget írni, majd holnap megkapjátok. Addig is, Terminator - Megváltás - A Végső Csata 1. rész.

Viszlát,

Skiyoker.

Update: Végre maradt annyi időm, hogy hírszöveget is írjak. Nos, miután a lelkes rajongók elkaszálták (na az egy külön bejegyzést megérne, hogy a rajongók baromságai és a rájuk hallgató alkotók hogy tudnak egész franchise-okat szétbarmolni) a Megváltás folytatását, a meg nem valósított ötletek a Dark Horse-nál landoltak, Richardson bácsi pedig J. Michael Straczinskynak (ekkora képregényes és fimes felhozatalból nem merek csak egyet-kettőt kiemelni) adta, hogy kerekítsen belőle valamit. Ez lett az A Végső Csata című tizenkét részes történet, melynek rajzaiért Pete Woods (Amazonok Támadása, Joker Utolsó Tréfája) felelt.

Szupermaszk

ibm_04.png

Sziasztok! Van egy jó hírem, a 4. résszel végére értünk az Ici-pici Maszk című agymenésnek. Baltazarék most sem okoznak csalódást, hiszen legutóbb ott hagytuk abba, hogy a holdbéli marslakók inváziót indítottak a Föld ellen (igen, valami alkoholt megint készítsetek be olvasás előtt). Tehát itt a vége, lehet örülni, én is azt teszem (őszinte leszek, nem volt sétagalopp beírni), persze még mindig nem búcsúzunk oldalunk kabalájától, van még mit elétek tárni. Addig is

jó szórakozást a mai frissítéshez,

Skiyoker.

Meglepetés!

p_p_01.pngSziasztok! Ahogy múlt héten írtam, némi változás áll be a frissítésben. Nem kell megijedni, jön az Engedetlenség folytatása, csak most egy kis pihenőre küldtem a projektet. Erre jó okom volt, mivel múlt héten Darkness mester meglepett a Viadal címre hallgató Predator-mini remixelt változatával, amivel annyira meglepett, hogy úgy gondoltam, tehetek vele agy kivételt. Természetesen most csak az első felét kapjátok meg, melyhez a borítót és a kreditoldalt én szolgáltattam (na jó, egy nagyon picit belepiszkáltam), a folytatás pedig egy hónap múlva várható. A sztori egész röviden leírható, vegyük a galaxis legnagyobb "ragadozó"-ját és eresszük össze a Föld legnagyobb szárazföldi ragadozójával (a kép segít). Alkotóinkról is ejtsünk pár szót, írónk Kevin J. Anderson (nem hinném, hogy a sci-fi értő közönségnek be kellene mutatni), rajzolónk pedig a két nagynál előszeretettel megforduló Scott Kolins (a legjelentősebb talán a Flash-sel végzett munkája). Természetesen nagyon nagy köszönet illeti Darknesst a munkájáért, sosem lehet tudni, talán egyszer még lesz hasonlóban szerencsénk.

Viszlát,

Skiyoker.

Update: tegnap ugyan megcsináltam, csak elfelejtettem közölni a friss Toplistát:

  1. Alien - Engedetlenség #12: 34
  2. Sillage #11: 32
  3. A Terminator - 1984 #3: 28
  4. Predator - Rossz Vér #4: 26
  5. Ici-Pici Maszk #3: 12

"...neked... ...sosem... ...elég..."

p_bb04.png

Sziasztok! A változatosság kedvéért ma egy újabb sorozatot fejezünk be, nevesül a Rossz Vér címre hallgató predator-minit. Ott hagytuk abba legutóbb, hogy az idegen gyilkos és az idegen vadász egymásnak estek, mialatt hőseink és a FBI igyekeznek egymást szitává lőni. Ebből is látszik, hogy nagy mészárlás lesz, melynek a végén nem sokan fognak talpon maradni. Köszönet azoknak, akik végigkövették a sorozatot.

kellemes ragadozást,

Skiyoker.

U.i.: A jövő heti frissítésben lesz némi változás, de nyugalom, nem fogtok nagyon rosszul járni.

Beépített gésa

s11.pngSziasztok! Nävisnak mostanában rosszul megy sora. A börtönt ugyan megúszta, de állás nélkül maradt, sőt, nem is dolgozhat, eltiltották a barátaitól és a lakóhajójától is megfosztották. Ebből már akár blues-dalt is lehetne írni. Erre jön a 11. rész, melyben hősnőnk egykori ügyvédje felkeresi egy megbízással, mely nem mellékesen újra összehozná Bobóval. Minden más a mai frissítésből kiderül, melyért újfent köszönet illeti Keildavidot és Bélát.

Kellemes időtöltést kíván,

Skiyoker.

A születés csodája

tt_1984_03.pngSziasztok! Újabb sorozatnak érünk ma a végére és ez bizony az 1984 címre hallgató terminator-mini, amivel ennek a sztoriszálnak is búcsút mondunk. Azt már tudjuk, hogy Kyle és immár szabad, azt is, hogy Sarah már a szíve alatt hordja "Kicsi" Johnnyt. De vajon mi lett azzal a terminatorral, amit hőseink likvidálására küldtek vissza? Na jó, ha már így felhoztam és a hírképen is ott van, nyilvánvaló, hogy szerepet kap és nyilván az is kitalálható, hogy mi lesz a sorsa. Gondolom a címből ítélve, Johnny világra jövetele sem lesz nagy meglepetés, ettől függetlenül lesz még mi miatt végigolvasni az ehavi dózist. Végezetül ha már egy újabb utolsó résznél tartunk, had köszönjem meg mindazoknak akik követték a sorozatot és persze Gyurcykának és Oroszinak, akik nagyban megkönnyítették az életemet azzal, hogy elkészítették a fordítás eredeti változatát, így csak remixelnem kellett.

Jó olvasgatást kíván,

Skiyoker.

U.i.: Nyugi, lesz folytatás.

Hát, ennek is vége

a_d12.pngSziasztok! Bizony, ez a nap is elérkezett, ma végére érünk az Engyedetlenségnek. Végre kiderül, kinek milyen sorsot szánt a Weyland-Yutani és legfőképp, mi lesz ezután Zulával. Ez egy olyan tipikus csendes lezárás, nagy tűzijátékra ne számítsatok. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik végigkövették a sorozatot ebben a bő egy évben. Természetesen jön a folytatás, aggodalomra semmi ok. Őszinte leszek, szerettem csinálni ezt a sorozatot, még a borítózást is, pedig azért sosem voltam odáig. Brian Wood pedig bebizonyította számomra, hogy van még potenciál ebben az univerzumban, csak egy jó író kell hozzá és az, hogy a klasszikus "alien kergeti az embereket, amíg az utolsó túlélő ki nem csinálja"-sablont ki nem iktatjuk a képből.

Mindemellé úgy gondoltam, megpróbálom feltámasztani az egykori Toplista rovatot, annyi különbséggel, hogy már nem fűzök hozzá kommentárt. Nos itt a múlthavi végeredmény (a mai nappal zárolva):

  1. Aliens - Engedetlenség 11: 41
  2. Aliens - Visszaszámlálás 2: 35
  3. Terminator - 1984 2: 32
  4. Sillage 10: 24
  5. Ici-pici Maszk 2: 14

Viszlát,

Skiyoker.

Ellenségem ellensége...?

s10.pngSziasztok! Emlékeztek még Heiliigre? Ő intézte annak idején, hogy Nävis szülőbolygó nélkül maradt. A sors (na meg Morvan bácsi) fintora révén most mégis egy oldalra kerülnek, hősnőnket pedig folyamatos lelkiismeretfurdalás gyötri (lássuk be, van miért). Mindezt tetézi, hogy a sikeres szökésük után a tanács Juaiz tábornokot küldi a csapat elfogására. Nagyjából ez vár rátok a Sillage immár 10. részében, Köszönet Keildavidnak a fordításért és Bélának a beírásért.

Korábban már volt szó a SárkányVér folytatásának kétségességéről. Kezdők kedvéért, kifogytunk az angol nyelvű változatból, én pedig sem francia, holland nyelvtudásból meg pláne gyengén állok, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat. Az a megoldás született, hogy Béla önerőből megpróbálja megoldani a megmaradt három rész honosítását, a Sillage a helyén marad, szavazás pedig idén nem lesz. Sajnálom, ha esetleg csalódást okoztam ezzel egyeseknek, de Béla ezt önként vállalta és nem tudok mást mondani, hogy szorítsunk neki, hogy jól süljön el a dolog. A magam részéről örömmel vállalom a lektorálást. Nos, ennyi voltam mára,

R.I.P. Index,

Skiyoker.

Kyle Reese él!

tt_1984_02.pngSziasztok! A Sötét Végzettől (ami igenis egy jó film!) feltöltődve el is készült az 1984 2. része, melyben Ben, Sarah és "Pocak Johnny" elindulnak Kyle kiszabadítására. Gondolom az eredmény nem lesz nagy meglepetés. Csakhogy a Skynet sem ül a babérjain, igen egy újabb pucér pasi jelenik meg a színen és Mr. Cort is készül valamire. Minden más a mai füzetből kiderül, aztán pedig lehet vitatkozni, hogy melyik a nagyobb hülyeség, Kyle "feltámasztása", "Kicsi John" megölése, vagy a T-800-as "függönyös-üzemmódja" .

Mindehhez jó szórakozást kíván,

Skiyoker.

süti beállítások módosítása