Sziasztok! Bizony, ez a nap is elérkezett, ma végére érünk az Engyedetlenségnek. Végre kiderül, kinek milyen sorsot szánt a Weyland-Yutani és legfőképp, mi lesz ezután Zulával. Ez egy olyan tipikus csendes lezárás, nagy tűzijátékra ne számítsatok. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik végigkövették a sorozatot ebben a bő egy évben. Természetesen jön a folytatás, aggodalomra semmi ok. Őszinte leszek, szerettem csinálni ezt a sorozatot, még a borítózást is, pedig azért sosem voltam odáig. Brian Wood pedig bebizonyította számomra, hogy van még potenciál ebben az univerzumban, csak egy jó író kell hozzá és az, hogy a klasszikus "alien kergeti az embereket, amíg az utolsó túlélő ki nem csinálja"-sablont ki nem iktatjuk a képből.
Mindemellé úgy gondoltam, megpróbálom feltámasztani az egykori Toplista rovatot, annyi különbséggel, hogy már nem fűzök hozzá kommentárt. Nos itt a múlthavi végeredmény (a mai nappal zárolva):
- Aliens - Engedetlenség 11: 41
- Aliens - Visszaszámlálás 2: 35
- Terminator - 1984 2: 32
- Sillage 10: 24
- Ici-pici Maszk 2: 14
Viszlát,
Skiyoker.