PUNK

Elmebeteg a fémvázon

2021. február 21. - Skiyoker

t_s_tfb_005.pngSziasztok! Ideje, hogy folytatódjon A Végső Csata, melynek már az 5. részénél tartunk. Parnell barátunk bizony átvette a terminatorok irányítását, mely elég véres és brutális következményekkel jár, annyira, hogy John és kis csapata is elhűl a látottakon. Ők egyébként az időkapu elfoglalására indulnak a mai részben. Gondolom, aki oda-vissza ismeri a terminator-univerzumot, azt túl sok meglepetés nem fog érni. Egy újabb variációt kapunk az első Terminator-film közvetlen előzményeire. Van ez így. Búcsúzom mára,

viszlát,

Skiyoker.

Aktuálisnak számít még?

tm_ipattm_04.pngSziasztok! Újabb sorozat és egyben újabb korszak ért véget az Életemet és Véremet a Maszkért utolsó részével. Kedvenc kabalánk tényleg az Egyesült Államok elnöke lett. Tanúi lehetünk a beiktatásnak, valamint annak, hogy szinte az összes szereplőnk tervez valamit, aztán hogy kinek hogy sikerül azt valósággá tennie, az a füzetből kiderül. Csendben jegyzem meg, lesz csillaghullás rendesen. Nos, ez volt az utolsó (jelen állás szerint) idővonalba még beilleszthető történet és ha az én véleményemre vagytok kíváncsiak (nem hiszen, de hátha mégis), nehéz úgy értelmezni a látottakat, hogy ne érezzük benne az aktuálpolitikát. Szerintem azonban ez nem baj, a nagyok is csináltak már hasonlót. Az már más kérdés, hogy oldaltól függően ez kinek hogy tetszik.

Ami a jövőt illeti, mivel annak idején a teljes "Maszkológia" honosítását ígértem (és általában megtartom, amit ígértem), így a (rajz)filmes univerzum jön (mivel más már nem maradt). Nyugi, azt is átvészeljük valahogy.

Nos, viszlát,

Skiyoker.

A nagy puff

a_r_03.pngSziasztok! Igen, végre újra itt vagyok és rögtön bele is csapok a lecsóba (úgyse vagyok nagy lecsófan). Kezdjük is az évet Zula és Amanda páros tánc bemutatójának folytatásával. Szegény csajok december óta kint dekkolnak az űrben, szóval ideje lehozni őket onnan, ám amit lent találnak, az bizony nem piskóta (igen alieneket, de nem az a lényeg). Több felvezetést nem is írnék hozzá, az e havi számból minden kiderül (vagy nem).

Emellett persze nem feledkeztem meg a szünetben beígért változásokból. Nos, lássuk a mérleget:

  •  Az első Popeye kötet újra beírása: pipa
  • A letöltőoldalakon lévő borítóképek még kisebbre vétele: pipa
  • Megpróbálok újra összehozni egy fórumot: iksz, csúszik nyárra
  • Lost Comicsos rendrakás: folyamatban

Aki olvasta a Facebookos Hadinaplót, az tudja, hogy nem volt zökkenőmentes a szünet, ezért nem jutott idő mindenre, de ami kimaradt, az a nyári szünet alatt remélhetőleg pótlásra kerül.

 Végül jöjjön a Toplista, igaz most a kéthavi letöltésszám alapján:

  1. Terminator - Megváltás - A Végső Csata #4: 40
  2. Aliens - Ellenállás #2: 39
  3. Sillage #15: 37
  4. Fritz, A Haszontalan: 32
  5. A Maszk - Életemet És Véremet A Maszkért #3: 28
  6. Popeye v6: 20

Nos, mára ennyit,

viszlát,

Skiyoker.

B.Ú.É.K. 2021!!!

avagy Hardcore

ftc_ftng.pngB.Ú.É.K.!!! Itt a szilveszter (mindenki válasszon magának egyet) és ha szilveszter, akkor kedvenc bulihuligánunk is tiszteletét teszi. A CIA-s kitérő után visszazökkenünk a nem túl vidám valóságba. Hősünk munkanélküli, nős, van egy kisfia (asszem, fiú) és csóró. Emellett természetesen csak két dologra tud gondolni a tudatmódosításra és a lukra (Nem, nem a fénykardosra és nem... Tudjátok, mit? Inkább nem folytatom.). Crumb mester annyira nagy tétben játszik, hogy bizonyos jelenetektől itt helyben elhatárolódom, szóval az alcím nem dísznek van ott (18+ Alert, de nagyon). Ja, és ha most veszettül vidám vagy, nézz Fritzre. Mibe, hogy holnap reggel te is ilyen szépen fogsz kinézni. Nos, ezzel a gondolattal búcsúzom 2020-tól,

BÚÉK!!!

Skiyoker.

 

U.i.: Ahogy az lenni szokott, januárra ismét szünetre vonulok. Persze ez csak annyit jelent, hogy frissítés nem lesz, a következő fejlesztések várhatóak (remélhetőleg):

  • Az első Popeye kötet újra beírása, évek óta piszkálja a csőrömet, de most belevágok
  • A letöltőoldalakon lévő borítóképek még kisebbre vétele, az admin-felületen bizonyos oldalak iszonyatosan nehezen töltődnek be, szóval csinálni akarok valamit vele
  • Megpróbálok újra összehozni egy fórumot, mivel látom, hogy igény lenne rá. Szurkoljatok, hogy most sikerüljön.
  • Emellett, bár nem teljesen ide tartozik, de a Lost Comicson is tervezek némi változtatást, mivel egy ideje már olyan sok oldallal kell zsonglőrködnöm, hogy az már a frissítések mennyiségének a rovására megy. Egy szó, mint száz, legalább egy hétig az is állni fog. Ezt persze ott is jelezni fogom.

Remélem, sikerül minél több vállalást teljesíteni, természetesen a Facebookon lesz Hadinapló (legalábbis bízom benne, hogy lesz rá időm), melyben mindenki tájékozódhat arról, hol tartok.

Vadul vaduló vadászat

s15.pngSziasztok! Ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy továbbra is jól működik az ütemező és hogy még mindig a karácsonyi családi összeröffenésen vagyok. Viszont még egy dózisnyi Sillage hátra van, így most jöjjön a 15. rész, melyben nem találjátok ki, mit csinálnak a hőseink? Igen, vadásznak! Ám a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen Nävisnak elvei vannak és egy idő után már azt sem lehet biztosan tudni, hogy ki a vadász (nem, most nem Buffy) és kire vadásznak. Béla és Keildavid ismét remek munkát végeztek, köszönet érte,

a nevükben is búcsúzom,

Skiyoker.

U.i.: A fentebb említett okok miatt egyenlőre csak innen érhető el a mai frissítés, természetesen a hazatértem után ez orvosolva lesz.

Kincskereső kiskölykök

p_v6.pngSziasztok! Ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy működik az időzítő, ugyanis a szokásos, éves, karácsonyi, családi összejövetelen leledzek és a jövő hétig nem is nagyon leszek netközelben. Mivel itt a karácsony, így természetesen eljött kedvenc tengerészünk ideje, immár hatodszor. Pontosabban nem is az övé, hiszen az idei főtörténetünk főhőse Cukorborsó, aki a barátjával, Hinkkel kincsvadászatra indul, ami persze nem telik el kalandok nélkül. Második történetünk főszereplője most is Wimpy, aki ezúttal a sivatagban próbál meg élelmet szerezni. Nos,

kellemes karácsonyt kíván,

Skiyoker.

U.i.: A fentebb említettek miatt egyenlőre csak innen elérhető a mai friss, persze a hazatértem után ez orvosolva lesz.

Egyszer volt...

t_s_tfb_004.pngSziasztok! A Végső Csata 4. részéhez érkeztünk, melyben magából a csatából nem sokat fogunk látni. Helyette teszünk egy kisebb kitérőt és megnézzük, miért is volt/van akkora szüksége a Skynetnek Parnellre. Emellett kapunk egy visszatekintést a Skynet öntudatra ébredéséről és a terminatorok "születés"-éről, amolyan Animátrix - Második Reneszánsz stílusban (legalábbis nekem az ugrott be a füzet azon részéről). Nos, mára ennyit,

jó szórakozást,

Skiyoker.

Alienmentesen

a_r_02.pngSziasztok! Folytatódik az Ellenállás című sorozatunk, mely ezúttal erőteljesen idegenmentesre sikerült. Bár, ha őszinte akarok lenni, nekem egyáltalán nem is hiányoztak, maga a sztori tökéletesen működik nélkülük is. Hőseink ugyanis megtalálják a Weyland-Yutani titkos laborját az eltűnt telepesekkel együtt. E mellé pluszban új típusú szintetikusokba is belebotlanak és felmerül a kérdés, mi a fenére készülhet a WY? Aki a részletekre is kíváncsi, az olvassa el a mai füzetet.

Egyéb híreinkben megemlíteném, hogy az elősző rész kreditoldalán és a 18. oldalon némi javítást eszközöltem, aki archiválja a képregényeket, az újra letöltheti a fentebb említett oldalakat.

búcsúzik oldalunk ügyeletes Mikulása,

Skiyoker (Mikulás még úgysem voltam).

Update: csupa véletlenségből lemaradt a szokásos Toplista, hát íme (a mai állás alapján):

  1. Aliens - Ellenállás #1 - 50
  2. Terminator - Megváltás - A Végső Csata #3 - 43
  3. Sillage #14 - 35
  4. A Maszk - Életemet és Véremet a Maszkért #2 - 30
  5. Predator - Vadászok #1 - 29

"Mete kohua!"

p_h_01.pngSziasztok! Van egy széria, mely a régi idők hőseit egy csapatba verbuválja, hogy együtt harcoljanak a rossz fiúk ellen. Gondolom, most mind a Feláldozhatókra gondoltok és.... mindannyian tévedtek, ugyanis ez itt kérem a Vadászok címre hallgató Predator-mini, melyben elő körben Enoch Nakai és Edward Soames kapitány (minden rajongó szégyelje magát a sárga földig, ha nem tudják, kikről is van szó) dédunokája, Jayna kerül előtérbe. Utóbbi ugyanis megkeresi az előbbit egy érdekes ajánlattal, a többit szerintem kitaláljátok, de azért érdemes végigolvasni az e havi adagot. Alkotóink közül Chris Warnert nem hiszem, hogy be kéne mutatni, annyi minden van már itt tőle. Rajzolónk ezúttal Francisco Ruiz Velasco (több Boba Fett történeten ügyködött, de a Star Wars univerzumon kívül is alkotott ezt-azt) volt.

 

 

Jó vadászatot kíván

Skiyoker.

süti beállítások módosítása