PUNK

A melós, a seriff, a gyilkos és a vadász

2023. július 03. - Skiyoker

p_krd_01.pngSziasztok! Na, megint nem jött össze, hogy időben kirakjam a szünet utáni első frissítést. Ajaj, a végén még ebből is hagyomány lesz! No, de fogjunk neki! Igazából sokáig gondolkodtam, hogy be tudom-e szuszakolni a a most következő Predator négyrészest, végül egy apró módosítással sikerült. Az elkövetkező négy hónapban tehát a Rokonok címre hallgató sori jön, melynek semmi köze Móriczhoz, de higgyétek el, lesz értelme, hogy miért kapta. Adott tehát az első három alak, mindhármuknak megvannak a maguk problémái és persze a vadász, akit nem kell bemutatni, igaz most még csak inkább a háttérből figyel. Aggodalomra azonban semmi ok, lesz itt gyilkolászás rendesen, sőt, néhol még engem is meglepett, milyen erős dolgokat sütnek el az alkotók. De ha már rájuk terelődött a szó íróink Jason R. Lamb és Scott Tolson, előbbi nagyjából csak ezt az egy történetet jegyzi, míg utóbbi azért egy-két Star Wars-füzetet is letett az asztalra. A rajzokért Brian O'Connell (nem O'Conner), akinek nem ez az egyetlen AvP-s műve, de rajzolt ő Star Warst és Mortal Kombatot is. Fogadjátok hát szeretettel az 1. részt,

jó szórakozást kíván,

Skiyoker.

"Akarod? Vedd el!" - még egyszer

p_iftfd2.pngSziasztok! Ahogy ígértem, elkészült a legutóbbi Predator-sztori második fele, azonban most kivételesen nem szedtem külön, hanem hozzácsaptam az elsőhöz, szóval a letöltés pártiak simán csak szedjék le újra, ott lesz az egész egyben. A Drive-os változat is ugyanez, a 24. oldaltól indul az új anyag.

Most pedig jöjjön a Toplista:

  1. Predator - Megszállók a negyedik dimenzióból (csak az 1. rész) - 39
  2. A Lény... - Örök fogadalmak #1 - 37
  3. Aliens - Határvidék - 30
  4. Superman A Terminator Ellen - Halál a jövőre #4 - 28
  5. Tündék #8 - 28
  6. Péntek 13 - Pamela meséje #2 - 27
  7. James Bond 007 (Titan) #15 - 26

Most pedig nem maradt más hátra, mint hogy felvegyem a (nem létező) hawaii-mintás ingem, kezembe kapjak valami hűs lötyit és elvonuljak pihenni.

Kellemes nyarat kíván

Skiyoker.

 

Vadászból préda

e08.pngSziasztok! Nos, eljött a nyári szünet előtti utolsó teljes értékű frissítés ideje és, ahogy ez mostanában hó végén lenni szokott, újra egy tünde történet kerül sorra. Talán még emlékeztek Fallra, akiből sárkánylovas lett. Ezúttal az ő történetét folytatjuk. Azóta olyan sok ellenséget szerzett magának, hogy egy csapat mindenre elszánt harcos úgy döntött, hogy leszedi hősünket az égről. Mindez egy könnyednek tűnő mesében tárul elénk, ám senki ne hagyja magát becsapni, hiszen nagyon durva dolgok fognak történni, mire a végére érünk az e havi etapnak. Természetesen továbbra is köszönet illeti Bélát a remek munkájáért, jómagam pedig szépen, lassan pihenőre vonulok, hogy Júliusban újult erővel folytathassam ott, ahol most abbahagyom. Természetesen a félbemaradt Predator-sztorival még adós vagyok, igyekszem még a héten szállítani, remélem, összejön. Addig is

kellemes olvasgatást,

Skiyoker.

PUNKösd 2023 - Második Menet

avagy A sanyarú gyermekkor

ft13_pt_02.pngSziasztok! Már itt is az idei PUNKösd második fogása, méghozzá Pamela meséjének második fele. Igazából a hírkép mindent elárul, nem nagyon tudnék mit hozzáfűzni (kivéve a "Csak erős idegzetűeknek"-feliratot, de azt meg már régóta nem pakolom ki sehova), szóval

enjoy (?),

Skiyoker

U.i.: De mégis, köszönet Bálintnak.

PUNKösd 2023 - Első menet

avagy Feketén-Fehéren

Sziasztok! Újra eljött kétnapos nyárköszöntő eventünk, igaz kicsit korábban, hiszen lesz még frissítés a nyári szünet előtt. Sebaj, olyan még úgysem volt, hogy normál és PUNKösdi frissítés egyben legyen!

jb007_015.pngEzennel most gyorsan megnyugtatok mindenkit, nem maradunk kedvenc 007-esünk nélkül, ezúttal a Halálos Rémületben kerül terítékre, melynek természetesen gyakorlatilag semmi köze sincs a filmváltozathoz. Helyette inkább a Berlini Falhoz, melyen egy ügynök igyekszik nyugatra jutni, melyhez Jamesünk is hathatós segítséget nyújt (már amikor nem mással van elfoglalva). Mivel nem egy hosszú darab (nem úgy, mint folytatás), ezért jöjjön még mellé valami.

 

 

 

 

a_bl.pngMéghozzá egy újabb Aliens-remix, ezúttal a Peremvidéké, mely némileg pontosabb fordításban Határvidék címmel kel új életre. Ezúttal a határőrzés nehéz mestersége kerül terítékre, főként, ha kedvenc idegenjeink is előfordulnak a környéken. Írónk a horvát születésű Darko Macan, aki többek között Star Wars címeken is dolgozott (Chewbacca, Jedi vs. Sith). A rajzokért Tommy Lee Edwards felelt, akivel a The Matrix Comics esetében már találkoztunk.

Ne feledjétek, holnap folytatjuk.

 

 

 

 

Viszlát,

Skiyoker.

 

Szorult helyzetben

smvtt_dttf_04.pngSziasztok! Ma végére érünk az acélemberek csatájának, azaz végre kiderül, hogy kedvenc halálosztónk vagy a legSesebb kiscserkész a keményebb legény. Na jó, ez nem teljesen igaz, hiszen legutóbb Supi a jövőben jól fenékbe rúgta az egész Skynetet, így már csak a jelenben kell rendet tenni. És van is mit, hiszen Cyborg-Superman és a mellé szegődött Terminatrix továbbra is kicsi Johnnyra vadásznak, ráadásul Supergirl, Superboy és Lex Luthor emberei is még nyakig állnak a jóban. Nagy meglepetésekre ugyan nem kell számítani, bár, ha az utolsó oldal okozhatott volna még érdekes pillanatokat, ha készült volna folytatás, így viszont kissé torzó maradt a dolog. Szeretném megköszönni mindazoknak akik követték eme minit és persze Keildavidnak és Gyurcykának, hogy munkájukkal nagyban segítették az enyémet. A nyári szünet után pedig egy olyan mini kerül végre terítékre, amit már nagyon régóta tervezek megcsinálni, pontosabban remixelni, szóval jómagam már nagyon várom, hogy belefoghassak. Addig is

viszlát,

Skiyoker.

Borzongás

ttfaw_ev_01.pngSziasztok! Azt hiszem, ez itt az első és talán az utolsó PC Gurus utalásom itt, de ennek pontos oka előtt jöjjenek a rossz hírek. Először is, a most következő, Örök Fogadalmak című Lény négyrészes az utolsó mini a sorban, jó, lesz még egy egyrészes, de arról majd a maga idejében. Másrészt, és itt jön a cím indoklása, rajzolónk nem más, mint az egyik "kedvencem" (érezd az iróniát), Paul Gulacy, szóval ha a sztoritól nem is, de a rajzoktól sanszos, hogy frászt fogtok kapni. S ha már az alkotókról esik szó, írónk ezúttal az új-zélandi David de Vires, aki ugyan leginkább az ausztrál képregényiparban alkotott, de azért Amerikában is megfordult (Öngyilkos Osztag, a Marvel-féle Fantom), sőt, filmesként is tevékenykedik (Camilla Hyde). Ezek után már érthető, hogy történetünk helyszíne miért éppen egy tengerparti városka Új-Zélandon, ahol furcsa halálesetek történnek, ami miatt az ott kikötött amerikai hajót nem hajlandóak a helyi hatóságok elengedni, ez meg ugye még pluszban is növeli a feszültséget, ahogy a városba érkező rendőrnyomozó is. Egy szó, mint száz legalább a sztoriban van annyi kraft, hogy figyelemre érdemes legyen, így hát

jó szórakozást kíván az 1. részhez,

Skiyoker.

"Akarod? Vedd el!"

p_iftfd.pngSziasztok! Van egy jó és egy rossz hírem. A jó, hogy nem marad el az e havi predator-frissítés. A rossz viszont az, hogy ez most csak egy fél frissítés. Egész egyszerűen nem készültem el az egésszel, így kénytelen vagyok csak a felét megosztani veletek, ráadásul ezzel sem vagyok száz százalékig elégedett (a borító pl. szerintem borzalmas lett). De hogy magáról a műről is szó essék, a most következő, Megszállók a Negyedik Dimenzióból című opus elvileg egy honosításban eddig nem szerepelt darab (aztán persze Gyurcyka mindjárt szól, hogy ők már pár éve megcsinálták), mely az '50-es évek Hollywoodjába kalauzol el minket. Adott John, a trükkmester és Dick, a producer, akik az új szörnyfilmjük bemutatójára készülnek. Közben John kisebbik fia, Tommy valami nagyon érdekeset talál a közeli erdőben. A többit szerintem sejthetitek, de azért ez nem lesz egy hétköznapi történet, annyit elárulhatok. Írónk ezúttal Jerry Prosser, akinek a nevével fogunk még találkozni, míg a rajzokért Jim Somerville felel, akivel mostanában elég sűrűn találkozhattatok. Ami a történet második felét illeti, mivel nem szeretnék még egy rendes frissítést szánni rá (már csak azért sem, mert az majd csak júliusban lenne esedékes), ezért valószínűleg a nyári szünet alatt kerítek majd sort rá, úgysem terveztem komolyabb javításokat, szóval simán belefér majd. Hogy aztán kap-e majd rendes hírt vagy csak egy Hadinapló bejegyzést, azt még nem tudom. Egy a lényeg,

kellemes olvasgatást kíván

Skiyoker.

U.i.: Majdnem elfeledkeztem a Toplistáról, hát tessék:

  1. Lola XOXO - Madam Senkiföldje #1 - 41
  2. Predator - Nghasa Vadvilága - 39
  3. A Lény... - A Félelem Légköre #4 - 38
  4. Tündék #6 - 37
  5. Predator - Az Elfogadás Rítusa - 34
  6. Tündék #7 - 33
  7. Péntek 13 - Pamela Meséje #1 - 32
  8. Superman A Terminator Ellen - Halál a Jövőre #3 - 30
  9. James Bond 007 (Titan) #14b - 30
  10. Nyuszi #7 - 29

Madam Senkiföldje

lxo_wm_v1_01.pngSziasztok! Aki azt hitte, hogy tegnap előre hoztam a szokásos, rendes frissítést, az most vegye úgy, hogy fityiszt mutatok neki (he, he). Ugyanis üres hét van és ilyenkor általában Lola szokott jelentkezni. Ez most sincs másként, azaz hogy mégis, mivel a most kezdődő, Madam Senkiföldje (igen, direkt "e" nélkül) című 4 részes főszereplője az itt látható hölgyemény, név szerint Maddy. Ne tévesszen meg senkit a látszat, sokkal keményebb csaj ő, mint amilyennek elsőre hinnéd. Ezt bizonyítja is a mai füzet végén, de ne ugorjunk egyből oda. Talán előbb megemlíteném, hogy a korábbiakat jegyző Siya Oum ezúttal csak a rajzokat szolgáltatta, a tőle megszokott minőségben. Írónk az a Vince Hernandez, aki leginkább az Aspen berkein belül alkotott jelentőset (ott szinte minden sorozatnál), már csak azért is, mert egy jó ideje ő ott a főszerkesztő, meg az alelnök. Nos, nem maradt hátra,

jó szórakozást kíván

Skiyoker.

A bemelegítés vége

e07.pngSziasztok! Iszonyatos gondban voltam a hírkép megválasztásánál, ugyanis a Tündék soron következő, immár 7. része egy olyan szerteágazó történetet indít be sok fontos karakterrel, hogy nehéz lett volna egyet kiválasztani, akkor is, ha ez a borítónál az alkotók részéről sikerült, így kaptok egy szép tájat (van ilyenekből bőven egyébként). Az erdei tündék és az emberek szövetsége ezúttal komoly próbatétel elé kerül, miközben a korábban megismert Eliseii királynő északra indul hű farkasával egy fontos expedícióra. Nos, amit eddig láttatok, azt tekintsétek amolyan felvezetésnek, ami mostantól jön, az olyan fantasy eposz, hogy még Tolkien mester is megnyalná mind a tíz ujját tőle. Ne feledkezzük el Béláról, aki immár egymaga hozta el nekünk az epikus kaland újabb fejezetét, nagy-nagy köszönet jár neki ezért. Ti pedig fogadjátok szeretettel,

viszlát,

Skiyoker. 

süti beállítások módosítása