PUNK

Szív és ész

2023. augusztus 31. - Skiyoker

e10.pngSziasztok! Eljött a nyár utolsó napja, ezzel pedig az utolsó augusztusi frissítés is, ami nem lehet más, mint a soron következő tünde történet. Gondolom, még emlékeztek Gaw'ynre a kékből sötétté lett tündére, aki bérgyilkosképzőbe került. Nos, hősünk első küldetésének leszünk ma szemtanúi, ám ahogy általában lenni szokott, a szív nem igazán törődik az ész akaratával, így aztán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azoknak folyniuk kellene. Természetesen továbbra is jár a köszönet Bélának, aki szokásához híven ismét remek munkát végzett, csak így tovább! most pedig

búcsúzik a nyártól,

Skiyoker.

Második menet

rcvtt_02.pngSziasztok! Folytatódik a titánok harca, Murphy most végre összecsap a jövőből jött gyilkológépekkel és előre szólok, kő kövön nem marad. Sok hozzáfűznivalóm nem igazán van, Miller mester nem vitte túlzásba a sztorit, igaz nagyon nem is hiányzik az bele, működik a cucc anélkül is. Került bele helyette némi humor. Természetesen köszönet jár mind Manónak a fordításért, mind Darkness mesternek az eredeti változatért. Jöjjön hát a 2. rész,

jó szórakozást kíván hozzá,

Skiyoker.

A fehérneműs lány és a változó arcszőrzetű pasik

ttfaw_ev_03.pngSziasztok! Robog tovább az aktuális A Lény...-minink, melynek már a 3. részénél tartunk. Mint láttuk MacReady megérkezett és egyből kézbe is vette az irányítást, no, meg a lángszórót, hogy megkezdődjön a "kártevő-írtás". Az első összecsapás után látszólag lenyugodtak a kedélyek, ám, mint ahogy az várható, a java még csak most jön (De még hogy!). Érdekesség, szerintem maga Gulacy sem hinném, hogy túl büszke eme történetre, hiszen hőseinket hol ilyen, hol olyan hosszúságú arcszőrzettel rajzolta meg, ami azért mindenképp fura. Bár az is lehet, hogy a színezés közben történt valami, de egy a lényeg, most pörögnek fel csak igazán az események, szóval aki eddig skipelte az első két részt az gyorsan pótolja, hogy nekiugorhasson a friss adagnak, mert megéri (Jó ég, ilyeneket írok egy Gulacy által rajzol füzetre! Hová fajulok már megint?).

Viszlát,

Skiyoker. 

Véres vadászat

p_krd_02.pngSziasztok! A talán kicsit langyosabbra sikeredett első rész után már itt is van a Rokonok című Predator-sztori folytatása, melyben végre kedvenc vadászunk is beszáll a játékba, szóval mindenki megnyugodhat, lesz vér dögivel, nemcsak képileg, de verbálisan is. Mit kerestek még itt? Nyomás olvasni! De előbb...

Toplista:

  1. Predator - Rokonok #1 - 41
  2. A Lény... - Örök Fogadalmak #2 - 39
  3. Robotzsaru A Terminator Ellen #1 - 39
  4. Tündék #9 - 32
  5. James Bond 007 (Titan) #17 1/5 - 28
  6. Lola XOXO - Madam Senkiföldje #2 - 26

 

Viszlát,

Skiyoker.

Két tűz között

e09.pngSziasztok! A nyári szünet után kedvenc tündéink is visszatértek és egy újabb nem túl vidám mese tárul elétek. Cadanla egy nem túl különös város volt, amíg a háziállatok között járvány nem tört ki és hogy teljes legyen az "öröm", ghoulok is pont erre portyáztak. Mindezt a féltünde mészáros, Fah-Laën szemén keresztül látjuk és ahogy korábban írtam, nem túl szívderítő lesz mindaz, amit látni/olvasni fogtok, nemcsak maga a dráma, de az azt kísérő látvány is erős, szóval inkább csak erős idegzetűeknek ajánlanám. Mindez persze nem jöhetett volna létre Béla nélkül, aki ismét remek munkát végzett.

Viszlát,

Skiyoker.

Az ügynök szerelmes 1/5

jb007_017.pngSziasztok! Megint sikeresen beütött a krach, így csak most készült el az e havi Bond-dózis, de így is maradéktalanul megéri. Ugyanis a Titan-korszak leggrandiózusabb történetébe kezdünk most bele, az Őfelsége titkosszolgálatában címűbe, mely olyan hosszúra sikeredett, hogy anno a Daily Expressnek is majd egy évébe került, mire a végére ért. Szerencsére mi nem így járunk el, ennek ellenére, ha jól számoltam, így, tizenötoldalas részekre osztva (az utolsó mondjuk kicsit hosszabb lesz) is novemberig leszünk el vele. A számozás meglepő lehet, igen, a The Property of a Lady című opus kimarad, mivel nem készült belőle feldolgozás, de ez ne zavarjon meg senkit. Történetünk szerint James égre-földre keresi Blofeldet, ám sehol sem akad a nyomára, amitől kissé besokall. Ám ekkor száguld be az életébe egy nő, aki több, mint az eddigi kalandjai, (nem is akármennyire). Nos, folytatás egy hónap múlva, addig is

viszlát,

Skiyoker.

Egy legendás bunyó

rcvtt_01.pngSziasztok! Tudom, hogy már megint késett a heti friss, de higgyétek el, megérte várni rá. Ma egy olyan négyrészesnek ugrunk neki, amit már nagyon régóta szerettem volna megcsinálni. Igaz, hogy ez most egy újabb remix, de ha valami, akkor ez bőven megérdemel egy felújítást. Nem másról van szó, mint a Robotzsaru-Terminator csatáról! A jövőben az ellenállás megtudja, hogy a gépek öntudatra ébredéséért egy bizonyos Alex J. Murphy egy személyben a felelős, ezért még éppen az utolsó pillanatban sikerül egy embert visszaküldeni, hogy megölje ezt a bizonyos Murphy-t. Csakhogy, mint tudjuk ő nem más, mint Detroit legkeményebb rendőre, ami azért eléggé megbonyolítja a helyzetet. Egy ilyen legendás összecsapáshoz (mégiscsak készült hozzá még videójáték is) hasonlóan legendás alkotók is dukálnak, íróként egyből itt van Frank Miller (had ne kelljen sorolni, de aki kíváncsi, annak szívesen bemutatok egy Marv nevű fickót, aki bármikor bárkinek kézzelfoghatóan megmagyaráz mindent), a rajzokért pedig Walter Simonson felelt (elég csak az Alien filmadaptációra gondolni), szóval rájuk panasz nem lehet. Köszönet illeti még Mannt, aki az eredeti fordítást szállította, valamint Darkness mestert, aki egyrészt beírta az eredetit, másrészt külön engedélyt adott, hogy új köntösbe varázsolhassam a munkáját, ami egyébként még szerintem is meglepően jól sikerült. Szinte rá sem ismertem, amikor elkészült, plusz, egy oldallal több lett, az valahogy az eredeti fordításból kimaradt, igaz, sokat ugyan nem tesz hozzá. Nem maradt más hátra, élvezzétek az 1. részt.

Viszlát,

Skiyoker.

Na, ki van iiiitt?!

ttfaw_ev_02.pngSziasztok! 2. részéhez érkeztünk az Örök Fogadalmak címen futó A Lény...-mininek, mely most érdekes fordulatot vesz. Jen és Powell szerelmének segítségével végre belülről láthatjuk a lény működését, ami garantáltan érdekesnek ígérkezik. Emellett egy idegen érkezik a városkába, aki bőven felkavarja az állóvizet, de hogy kiről van szó, az a mai füzetből kiderül.

Viszlát,

Skiyoker

süti beállítások módosítása