PUNK

Csak egy maradhat!

2023. szeptember 11. - Skiyoker

ttfaw_ev_04.pngSziasztok! nem kell megijedni, ez továbbra is Carpenter bácsi kedvenc lénye, melynek utolsó minijének utolsó része kerül ma terítékre. Mint láttuk, Wallace Harbour éppen porig ég, MacReady, az egyetlen túlélő (Ki más?) pedig sikeresen eljutott a Gettysburgre. Persze, ahogy az lenni szokott, nem jött még el a happy end, lesz még itt bunyó bőven (Te, hogy került ide Ben Grimm?). Itt jegyezném meg, hogy valószínűleg Gulacy után de Vries is belefáradhatott az alkotómunkába, mivel az egész legelején megfertőződött sarkkutatókra rendre svédekként hivatkozott norvégok helyett. Nyugalom a fordítás során javítottam a hibát. Ami a folytatást illeti, mivel ezen kívül már csak egy egyrészes sztori van hátra, nyilván adódhatna a helyzet, hogy akkor most szavazás lesz. Ennek ellenére végül hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy inkább szűkítek kicsit a palettán és A Lény helyére inkább kedvenc tündéinket és csatolt részeiket rakom (így újra havi 4 rendes friss lesz). Ennek nyilván nem mindenki fog örülni, de az utóbbi időben már egész egyszerűen nem bírtam az iramot (csak rá kell nézni ezen frissítés kikerülésének dátumára) és véleményem szerint mindenki jobban jár, ha várok még egy kicsit a kiégéssel és nem hagyom abba én is. De egy a lényeg,

fel a fejjel,

Skiyoker.

A bejegyzés trackback címe:

https://punkomics.blog.hu/api/trackback/id/tr218212079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása