PUNK

Az ügynök szabadságon

2023. február 26. - Skiyoker

jb007_013.pngSziasztok! Egy több szempontól is érdekes Bond-kaland kerül ma terítékre. Méghozzá az, amelyiknek filmváltozatában a címszereplőt Gömbvillámnak nevezik, mégis Tűzgolyó néven ismerjük (én sem értem, szóval nem vagytok egyedül). Emellett frissítésünk alanya a történetmesélés szempontjából is kissé különös. Nehéz lenne ezt így szavakba önteni, de ha elolvassátok, szerintem érthető lesz és nem feltétlenül az összecsapottnak tűnő befejezésre gondoltam. Megjegyzem ez utóbbinak az oka talán az is lehet, hogy annak idején itt állították le a sorozatot, hogy aztán a Gammidge-McLusky duó két évvel később újra kezébe vehesse a gyeplőt. És ha most elvettem a kedveteket, most megpróbálom visszahozni, ugyanis ebben a történetben két fontos szereplő is debütál, Moneypenny (igaz, itt még csak Penny néven), valamint Bond talán legnagyobb nemezise, Ernst Stavro Blofeld és az ő kis SPEKTRE nevű szervezete (igen, tudom, hogy "C"-vel kellene írnom, de a fordítás során rákényszerültem, hogy megváltoztassam). Történetünk szerint a mi jó öreg James-ünket M egy klinikára küldi, hogy kipihenhesse magát, aztán persze a baj ide is követi (vagy csak simán nem tud megülni a fenekén), ami kis híján az életébe kerül. De legalább újra van alkalma megmenteni a világot.

Egyéb híreinkből: Ahogy arról már korábban esett szó, feltörték a Facebook-fiókomat aminek következtében nem tudtam hozzáférni a blog ottani oldalához sem. Jelentem, mivel helyreállítani sem sikerült a hozzáférésemet, így újat voltam kénytelen létrehozni, mely most már nagyjából kész van és elérhető. Az oldalt lévő Facebook-logó is már oda vezet. Kérem, a korábbi követőket, hogy amennyiben lehet, folytassák jó szokásukat az új helyen is. Béla, ez rád különösen vonatkozik, mivel eddig máshogy nem értük el egymást!  Sajnálom, ha esetleg kellemetlenséget okoztam, de erről kivételesen nem én tehetek. Azt hiszem, mára ennyi volt,

viszlát,

Skiyoker

A bejegyzés trackback címe:

https://punkomics.blog.hu/api/trackback/id/tr1518058898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása