PUNK

(Nagyon) UtóPUNKösd 2018

2018. július 26. - Skiyoker

maf_ftc.pngSziasztok! Igen, ez még nem az ehavi Turok adag, jön az is a héten, nyugalom. Lesz is vele morgolódni valóm, de egyenlőre ezt hagyjuk. Tudom, a mostani adag már elég régóta készült (Szilveszterre kellett volna eredetileg elkészülnie), de Fritz végre visszatért mindenki örömére (asszem). Főkandúrunknál talán említettem korábban, hogy nem a legutóbbi album volt az első megjelenése, sőt isten igazából nem is a most kikerülő, mivel Fritz az Animal Town nevű sorozatban jelent meg először a fiók előtt. Ugyanis az is ott végezte a mostani művel együtt. Ha nagyon akarjátok "egye fene" alapon megcsinálom azt is. Itt jelezném, hogy a fiókmunka meg is látszik a rajzokon, néhol a segédvonalak is látszanak, én meg általában igyekszem csak annyira hozzápiszkálni az alapanyaghoz, amennyire muszáj és itt sem tettem másként, plusz meg akartam hagyni a cucc vázlat-jellegét, bocs, ha ez esetleg valakinek nem tetszik. Hogy a történetről is mondjak valamit, ezúttal megtudhatjuk, milyen az, ha Fritz szerelmes, ha ennél csöpögősebb lenne, beázott volna a vinyóm tőle. Fogadjátok hát szeretettel Crumb mester újabb korai művét,

jó szórakozást,

Skiyoker.

Ja, nem tudom, hogy nálatok is letiltja-e a Firefox és az ESET a Cheatboxot "nem biztonságos" címszó alatt, kipróbáltam, kikapcsoltam a fenti zöld lakatnál és működik, használható.

A bejegyzés trackback címe:

https://punkomics.blog.hu/api/trackback/id/tr8714143937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása