Sziasztok! Remélem, mindenki megtette a maga szavazatát, ugyanis ezennel hivatalosan is lezárom a szavazást (Stohl Bucit, meg a kézmozdulatát most hagyjuk). Elöljáróban csak annyit, hogy az idei szavazás most valahogy kevésbé mozgatott meg titeket, hogy a felhozatal miatt-e vagy csak kicsit kevés idő telt el a tavalyihoz képest, nem tudom, de ettől függetlenül mindenkinek köszönöm a részvételt.
No, de lássuk a végeredményt. Első helyen hatalmas előnnyel a Dragonblood végzett, ami annyit jelent, hogy ha minden jól megy, az elkövetkező három évben évente háromszor kalózkodhatunk az oldalon, nem is beszélve, ha a további részekből is készül angol változat (jelenleg a 11-ediknél tart a sorozat). Igen, ez lesz az oldal történetének (nem mellesleg az én pályafutásom) első frankofón története, szóval köthetem fel a térdnadrágot. Nem mellesleg köszönet Gyurcykának az ötletért.
Hogy a többiekkel mi lesz, az még a jövő zenéje (Popeye-t és Fritzet leszámítva), bár az IdőZsarura van éppen egy ötletem, de egyenlőre még inkább semmit sem mondok.
Szavazás legközelebb valamikor jövőre lesz, akkor természetesen már a "normál" címek fognak egymásnak esni és egy biztos, ha nem alakul másként, Goon ott lesz a mezőnyben, mert tudom, hogy sokan szeretnétek itt látni.
Most búcsúzom,
Skiyoker.