Sziasztok! Újra eljött a havi összesítés ideje, essünk is hát neki >puff<. Mivel a március ötszerdás volt, így a szokottnál sűrűbb hónapról beszélhetünk, ami az eredményeken is meglátszott. Schaefer barátunk irtózatosat vert a mezőnyre, nincs mese, a trilógia befejezésére sokan voltatok kíváncsiak. A második hely szép kis hármasfogatot hozott, Ford, Darkman és az Alien kéz a kézben futottak be. Ford múlthavi győzelme pünkösdi királyságnak (nem a Punkösd még odébb van) bizonyult, Westlake dokiról pedig elmondható, hogy elég erősen kezdett, kíváncsi leszek a folytatásra. A Maszk sajnos megint csak utolsó lett, de azért vigasztal a tudat, hogy nem sok hiányzott a triumvirátusba kerülésre.
És most jön a hónap meglepetése, ugyanis az összesített lista élén már nem V áll, aki tavaly május óta ült trónján, ami azért nem semmi. Az új király nem más, és ezen lepődtem meg igazán, az Alien, ráadásul a Pusztítás mini első fele, arról nem is beszélve, hogy mekkora előnnyel. A harmadik helyre pedig Predatorunk került, méghozzá a Pokoli Portya első részével, leszorítva ezzel a Harcosokat a dobogóról.
Összességében elmondható, hogy akkor is egész jól ellenne az oldal, ha csak AvP füzetek kerülnének ki, de mindenkit megnyugtatok, erre biztos, hogy soha nem fog sor kerülni. Én a magam részéről szurkolok a többieknek, hogy a jövőben ha legyőzni nem is, de megszorongatni azért sikerüljön a két űrbestiát.
Toplista, 2016. Március
Ilyen reményekkel búcsúzom,
Skiyoker.