PUNK

Picit megkésett karácsony

2022. december 25. - Skiyoker

p_v8.pngSziasztok! Sajnos volt egy kis technikai malőr, így kénytelen voltam csúsztatni a frissítéseken, így a karácsonyi ma, a rendes heti frissítés pedig majd csak holnap megy ki. Utóbbi amúgy is annyira nem passzol a karácsony hangulatához, hogy inkább nem akartam az ünnepi frissítés mellé rakni, higgyétek el, kemény cucc lesz.  De hogy a mairól is szó essen, természetesen idén sem maradtok Popeye nélkül, igaz most inkább csak mellékszerepben tűnik fel. Ismét három sztorit kaptok, az elsőben Wimpy a családi hagyományt megszakítva munkába áll, míg a másodikban Cukorborsó és az ő zúpja csapnak fel helyettes Popeye-nek, lesz is belőle galiba rendesen. A harmadik történetünkben megismerkedhettek Sappóval és Wotasnozzle-el, akik feltalálók, egyikük pedig egy "nagyszerű" találmánnyal áll elő. Nos, ennyi lett volna mára,

Kellemes Karácsonyt Kíván

Skiyoker.

Egy érem két oldala 2/2

t_r_zde_02.pngSziasztok! Most, hogy mindenki kiörömködte/kisírta (megfelelő rész aláhúzandó) magát a focivébé döntőjén, ideje rátérnünk a múlt hónapban megkezdett terminator történet másik felére. Ezúttal Dr. Mack szemszögéből láthatjuk az eseményeket és aki azt hinné nem kaphat semmi újat a 2. résztől, annak garantáltan befigyel egy csalódás. Nem is szaporítom tovább a szót,

viszlát,

Skiyoker.

"Nem vagyok teljesen őrült..."

ttfaw_cof_01.pngSziasztok! Szegén MacReady-t az ág is húzza. Túlélte már a Lény támadását, többször is, meg a sarki hideget, azt is több alkalommal, sőt ,még egy tengeralattjáró-katasztófát is, de még így sem lehet nyugta. Tudósok egy csapata rátalált ugyanis a jégtáblán, ahová legutóbb sikerült kikecmeregnie, s most ő vendégszeretetüket kell élveznie. Nagyjából ez a felütése A Légy folytatásának folytatásának, mely A Félelem Légköre címet kapta a keresztségben és melyből az első részt kapjátok most virtuális kezeitek közé. Írónk John Arcudi, akit ha itt valaki nem ismer, azt azonnali hatállyal kitiltunk, rajzolónk pedig Jim Somerville, akinek a nevével fogunk is még találkozni, nem is olyan nagyon sokára. Asszem, mára más mondanivalóm nem is maradt, hát

viszlát,

Skiyoker.

A jampecok esete a didifejű Aliennel

a_ea.pngSziasztok! Újabb, korábban idehaza már megjelent Alien-cím remixe kerül sorra, nevesül a Földre Szállt Angyal. Valamikor az '50-es években két fiatal egy lezuhant űrhajóra bukkan, melyből kimentenek egy fura arcú idegen lényt. A többit a veteránok már úgyis ismerik, az újoncoknak meg nem akarom lelőni a poént. Alkotónk ezúttal a legendásan híres/hírhedt John Byrne volt és van egy olyan érzésem, hogy ez a fejszerkezet, amit kitalált savvérű barátunknak az ő agyszüleménye volt (aki nem értené, annak ajánlom a HZS-n az Egészséges Herotika-rovat idevágó fejezeteit). Ezzel végére értünk az Idővonal lyukjainak befoltozásának (legalább is remélem), jövőre pedig végre onnan folytathatjuk, ahol Ripley-ékkel anno abbahagytuk.

Most pedig jöjjön a Toplista:

  1. A Lény Egy Másik Bolygóról #2 - 40
  2. Aliens - A Vadász - 37
  3. A Terminator - Ellenállás - A Nulladik Nap Hősiessége 1/2 - 31
  4. James Bond 007 (Titan) #11 - 30
  5. Tündék #2 - 22

Kellemes olvasgatást kíván,

Skiyoker.

Amikor a bubik magukért beszélnek

e02.pngSziasztok! Gyorsan elrepült ez a hónap is és már itt is van a Tündék 2. fejezete, melyben adott egy emberi királylány és egy erdei tünde, valamint a fajaik közös múltjának felelevenítése (bocs, de rohadtul időszűkében vagyok, úgyhogy nem részletezném jobban). Írónk ezúttal Nicolas Jarry, akinek még nagyon sokszor fogunk találkozni a nevével ezen tárgykörben, rajzolónk pedig az a Gianluca Maconi, aki többek között Jimi Hendrix életrajzi képregényéért is felelt. Természetesen jár a köszönet Mammutnak az eredeti változatért és Bélának a remixért, valamint a "Arran Földjei" összefoglaló névért, mely végéről bátorkodtam levenni az "I"-t a jobb hangzás érdekében.

Viszlát,

Skiyoker.

Nem épp szelíd motorosok

jb007_011.pngSziasztok! Ma James Bond-ügyileg visszatérünk a McLusky-korszakhoz és egy olyan történethez, melynek filmes feldolgozása a közelében sincs az eredetihez. Nem véletlen a Halálfutam cím sem, mivel hőseink lovak helyett motorokat használnak. A sztori egyébként egy rejtélyes módon meggyilkolt és kifosztott motoros futár körül bonyolódik Franciaországban, ráadásul egyben kapjátok meg az egészet. És ha már a nem véletlenekről volt szó a számozás sem az, ugyanis jelen történetünk előtt a Kvantum Csendjének kellene lennie, csak éppen abból sosem készült Titanos feldolgozás, a sorrendet viszont tartani akartam, így lett jelen frissítésünk alanya a tizenegyedik. Nos mára ennyi lett volna,

jó szórakozást kíván

Skiyoker.

Egy érem két oldala 1/2

t_r_zde_01.pngSziasztok! Aki éppen nem a foci vb nyitómeccsét nézi, az most örömmel konstatálhatja, hogy a Terminator - Resistance című játékhoz készült képregény kerül ma terítékre. Pontosabban annak első fele, mivel a terjedelme és időhiány miatt csak a fele készült el. Egyébként hasonlóan fog működni a dolog, mint a hosszabb Bond-történeteknél, tehát a jövő hónapban jön a második fele, aztán később összefésülésre kerül a kettő. Maga a sztori egyébként mindkét részben ugyanaz, csak éppen más-más szemszögből elmesélve. Röviden annyi, hogy adott egy, az Ellenállás által használt bázis. melyben baleset történik, ami komoly következményekkel jár. A történet a Rex Mundit is jegyző Arvid Nelson érdem, míg ezen rész rajzolója Andy MacDonald, aki annyi mindent rajzolt már, főként a két nagynak, hogy inkább nem is kezdem el sorolni. Jöjjön hát az 1. rész,

Jó szórakozást hozzá,

Skiyoker.

Normanok

a_skr.pngSziasztok! Sikeresen beleszaladtam egy elég durva megfázásba, ami, mint látjátok, sajnos a múlt héten esedékes frissítésre is rányomta a bélyegét. De semmi pánik, végül csak elkészültem, bár teljesen elégedett nem vagyok, ám erről később. Ahogy korábban említettem, a következő pár hónapban befoltozzuk a időrenden lévő lyukakat, így első körben az A Vadász című Alien-egyrészes kerül terítékre, melyben kedvenc savvérű űrszörnyünk vikingekkel akaszkodik össze. Alkotónk David Wenzel egy személyben, aki leginkább könyvillusztrátorként ismert, de pl. neki köszönhetjük a Hobbit képregény-adaptációjának rajzait is. Emellett persze köszönet illeti az eredeti honosítás elkövetőit, Varga Tomit és Manót is. Ami pedig a borítót illeti, mindenkit megnyugtatok, lesz belőle javított változat. Most pedig valami egészen más, a Toplista:

  1. A Lény Egy Másik Bolygóról #1 - 42
  2. Predator - Vadászok III #4 - 37
  3. Tündék #1 - 36
  4. Sillage #21 - 35
  5. A Terminator - Szektorháború #4 - 34
  6. James Bond 007 #9b - 27
  7. Lola XOXO v1 #6 - 27
  8. Predator - Találkozás az éjszakában - 26
  9. A Maszk Artbook - 18

Ennyi voltam mára,

viszlát,

Skiyoker.

Egy majdnem elfeledett gyöngyszem

e01.pngSziasztok! Korábban már említettem, hogy Béla készül valamire. Nos eljött az ideje, hogy lehulljon a lepel és kiderüljön mi is az pontosan. Egykor (magyarul nem sikerült kideríteni, pontosan mikor) Mammut nekifogott egy Tündék nevezetű sorozatnak, mely aztán félbemaradt. Béla viszont ezt nem hagyta annyiban, így nekiállt nemcsak remixelni és folytatni a sorozatot, de, mivel az egy nagyobb egész része, az egész hozzátartózó univerzum összes többi sorozatát is elétek tárni. Jelen állás szerint ez egy több, mint 70(!!!) albumot felölelő saga, szóval nem lesz kis meló, de ismerjük már Bélát, áll a kihívás elébe. Mivel egységes nevet nem igazán kapott ez a monstrum, így jobb híján önhatalmúlag az 5 Faj elnevezéssel illettem (legfeljebb majd kapok a fejemre érte). Elsőnek tehát itt van a Tündék 1. része, melyben adott egy kiirtott tündefalu rejtélye és egy tündelány, aki a címben szereplő kristály megszerzésével szeretné bizonyítani, hogy ő a kiválasztott. Alkotóink közül Jean-Luc Istint nem hiszem, hogy be kellene mutatni, rajzolónk pedig ezúttal Kyko Duarte, akinek a nevével még sokszor fogunk találkozni. Emellett természetesen köszönet illeti Bélát, már azért is hogy egyáltalán bele mert vágni egy ekkora projektbe és persze Mammutnak is, hiszen nélküle talán sosem ismerkedhettünk volna meg eme világgal és lakóival. Ami a folytatást illeti, ha minden jól megy, minden hónap utolsó napján jön a következő rész (aztán persze biztos lesz benne kanyar is, lásd. szilveszter). Nem maradt más hátra, mint hogy

jó szórakozást kívánjon

Skiyoker.

süti beállítások módosítása